Újpest logó
Ma 2019. december 9. hétfő, Natália, Natasa napja van. Holnap Judit, Loretta napja lesz.

2011.november 21.

A politikai pártok, a politikusok gyakori „betegsége” az igazság elhallgatása, vagy annak tudatos letagadása. Ebbe az eléggé el nem ítélhető politikai bűnbe esett a 2006-os választási kampány idején a Gyurcsány Ferenc vezette párt és kormány is. Hallgattak az ország katasztrofális gazdasági helyzetéről, a valósnál kedvezőbb képet festettek a jövőről.  A miniszterelnök, a kormány megalakulása után, Öszödön beismerte - némi költői túlzással – hogy hazudtak reggel, délben, este. Önkritikája dicséretes, de mivel nem a nyilvánosság előtt történt, ez lett a veszte.

A Fidesz és Orbán Viktor sem jobb a Deákné vásznánál. A 2006- és a 2010-es választásokon ugyanazokat a politikai bűnöket követte el, mint riválisa. A két párt között a különbség csak az, hogy az utóbbinak, mint ellenzéknek, egyik alkalommal sem kellett meakulpázni az ország nehéz gazdasági helyzetéért. A 2010-es választási kampányban nem kellett sokat ígérniük, mert négy éven át a szocialisták ostorozásával, a népszerűtlen kormány tervek és intézkedések elleni harcukkal magukhoz édesgették a választók jelentős részét. A Fidesz hatalomra kerülése után gyorsan kiderült, hogy míg Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások után száműzte politikájából a hazugságot, addig Orbán Viktor és párttársai ma is annak mámorában élnek.

Bővebben...

Dr. Trippon Norbert frakcióvezető és Kiss Péter országgyűlési képviselő újpesti polgárokkal beszélgetett a Polgár Centrumban az aktuális helyi, fővárosi és országos kérdésekről. A résztvevőktől számos érdekes vélemény hangzott el.

Nincs túl sok dolog, amire büszkék lehetnének a kerületi s a fővárosi vezetés edddigi tevékenységében. Azt láthatjuk, hogy amint kormányzati szinten, itt is rendre valamilyen szimbolikus üggyel foglalkoznak. Először jött az átnevezési hullám: miért kellett a Moszkva teret, a Köztársaság teret, a Roosevelt teret átnevezni azon kívül, hogy nem szolgálták külföldön a jó hírünket? Majd nekifutottak új zászlót fabrikálni. Aztán hozzáláttak „megoldani” a hajléktalanok problémáját. Sokan vannak, akik egyetértenek azzal – s erre a hangulatra játszott rá sajnos a főváros is -, hogy bármilyen eszközzel és bármilyen módon, de a hajléktalanokat el kell tüntetni a közterületekről. De hova? Azok a hajléktalanok, akiket elzavarnak, azok nem tűnnek el, nem szívódnak fel, legfeljebb egy másik ház alagsorába bújnak, egy másik utca végébe vackolnak be.

Bővebben...

2011. október 25.

A Népszabadság október 22-én arról tudósított, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Európai Unió brüsszeli találkozóján vesz részt, ezért a Fidesz október 23-i megemlékezése, amelyen beszédet mondott volna, elmarad, ahogyan az állami ünnepség is, amelyen a fővárosban beszélt volna”. Szíjjártó Péter ezt azzal indokolta, hogy a miniszterelnöknek mindig ott kell lennie, ahol az országnak a legnagyobb szüksége van rá. Mivel  az euró-válsággal kapcsolatos döntések érintik  a  magyar érdekeket is, ezért ott kell lennie. Ez ugyan így lehet, de  arról hallgatott a szóvivő, hogy Orbán nélkül miért nem lehet megtartani a megemlékezéseket.

A lemondások okait keresve lényegében találgatásokra vagyunk utalva. Szerintem, ismervén a Fideszben a szereposztást, minden fontosnak tartott, látványosnak tűnő szerepet Orbán megtart magának. Így aztán senki nem veszi a bátorságot arra, hogy mást, ne adj isten magát javasolja ünnepi szónoknak. Nem ismerik azt a közmondást, hogy „ha ló nincs szamár is jó.” Náluk csak a ló a jó. Az astóriai nagygyűlés elmaradásában szerepet játszhatott abbéli félelmük is, hogy kevesen jelennek meg. Szerintem attól is tartottak, hogy a még csak most szerveződő kormányellenes „egymillások” és a hozzájuk csatlakozó civil mozgalmak több embert mozgósítanak, mint ők.

Bővebben...

 

1956 februárjában ülésezett az SZKP XX. kongresszusa. Az első napokat is figyelemmel kísértük, de nem különösebb érdeklődéssel. (Ekkor II. éves egyetemisták voltunk.) A kongresszus végén hangzott el az a hruscsovi beszéd, amely ha szőrmentén is, de leleplezte a sztálini korszak néhány hibáját, bűnét. Ha jól emlékszem erről a beszédről először az egyik reggeli rádióadásban hallottam. Arra ébredtem, hogy szól a rádió, és valaki ostorozza Sztálint. Ez annyira szokatlannak, hihetetlennek tűnt számomra, hogy első gondolatom az volt: Szabad Európa Rádió szól. Csak az volt a feltűnő, hogy az addigi gyakorlattól eltérően senki nem zavarta a rádióadást. Ez nemcsak hihetetlen volt, hanem megdöbbentő is. Pedig, amit akkor hallottunk, az a hruscsovi beszéd egészéhez képest egy rövidített, szelídített változat volt. A teljes szövegre a nyár folyamán szülő falum határában találtam rá, amit nyugatról juttattak el légballon segítségével. A benne foglaltak már hihetők voltak az előző hónapokban hivatalosan is elismert és publikált hibák és bűnök ismeretében.

Érdekelt ugyan, de legtöbb vonatkozásban passzív szemlélője voltam az 1956 tavaszától kibontakozó eseményeknek. A Petőfi Kör vitáin egyszer sem voltam ott, de minden lényeges dologról tudtam, az ominózus sajtóvitáról is.  Az ott elhangzott a szocialista rendszer negatívumait feltáró elemzésekkel egyetértettem. Vizsgaidőszak után a tanév kezdetéig apáméknál „vakációztam”– dolgoztam a tsz-ben. Szeptember elején jöttem fel Budapestre, de rövid időn belül lementünk Mohácsra. Segédkeztünk a tavaszi árvíz idején összedőlt lakóházak újjáépítésében. Onnan október 3-án jöttünk Budapestre. A távollétem ellenére ekkor is tudtam minden lényeges politikai eseményről – ha egy kis késéssel is. Így az egyetemisták program megfogalmazásairól, az október 23-i tüntetés előkészületeiről, az engedélyezése körüli hercehurcákról is. A tüntetésre két ok miatt mentem el: 1. az országos párt és államvezetés bizonytalankodása és tehetetlenkedése  felháborított; mentem annak ellenére, hogy nem voltam benne biztos: nem lőnek-e közénk; 2. az akkor napvilágra került célkitűzésekkel teljesen azonosultam: a szovjet csapatok kivonulásával, a nemzeti függetlenség biztosításával, a nemzeti sajátosságainkat figyelembe vevő szocializmussal, a Rákosi korszakban elkövetett hibák és bűnök feltárásával és a felelősök felelősségre vonásával.

Bővebben...

2011. október 17.

1947-1948-ra hazánkban a szovjet érdekeknek megfelelően szovjet nyomásra és irányítással, létrejött egy szovjet típusú politikai rendszer.  Sztálin halála (1953. március 5.), még inkább az SZKP XX. kongresszusa (1956. február 14-25.) után a rákosista pártvezetés visszaszorításával megkezdődött az előző években elkövetett hibák és bűnök feltárása. Ebben szerepe volt a Petőfi köri vitáknak, a médiának, Nagy Imrének és a körülötte felsorakozó kisebb létszámú pártellenzéknek, a Szabad Európa Rádiónak, a nyugatról léggömbökön bejuttatott propagandaanyagoknak (például Hruscsov XX. kongresszuson elmondott titkos beszéde!). A vitákon és a megjelent írásokban a hibák és bűnök ismertetése mellett megfogalmazódtak egyes megoldási javaslatok is, de a forradalmat előkészítő, megvalósító, a forradalom győzelme utáni feladatokat összegző program nem született.

Csupán egyetlen programszerű dokumentum vált ismertté, amelyet a műegyetemisták készítettek a forradalom előestéjén. Ebben legfőbb külpolitikai követelésként a szovjet-magyar kapcsolatok kölcsönösségi alapokra helyezését és a szovjet csapatok kivonását fogalmazták meg. A szovjet típusú és szovjet érdekeket kiszolgáló politikai rendszer helyett a nemzeti sajátosságainknak és érdekeinknek megfelelő szocializmus mellett tették le a voksot. Nemzeti szimbólumainkat tekintve a Kossuth címer, március 15. nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítása mellett törtek lándzsát.

Bővebben...

2011. szeptember 5.

Szeptember végén a szocialisták öt országgyűlési bizottság felállítását javasolták. Az egyiknek azt a feladatot szánták, hogy vizsgálja meg, „milyen szerepük volt fideszes politikusoknak a 2006. őszi zavargásokban, tartott-e kapcsolatot a Fidesz kormányellenes tüntetők erőszakos csoportjaival, a párt közleményei, politikusainak nyilatkozatai hozzájárultak-e a történtek erőszakossá válásához?"

A 8 tagú bizottságba 4 kormánypárti és 4 ellenzéki képviselőt javasoltak. Az ellenzéki képviselők száma ugyan meghaladja a bizottságok kezdeményezéséhez szükséges 78-at, de a szocialisták a szélsőjobboldali Jobbik helyett Lázár Jánoshoz fordultak, hogy engedélyezzék 20 képviselőjüknek a bizottságok létrehozásához szükséges dokumentum aláírását.

Bővebben...

2011. június 23.

A pedagógusok, különösen az elemi, illetve az általános iskolában tanítók sohasem voltak a társadalom kegyeltjei sem társadalmi presztizsüket, sem anyagi megbecsülésüket tekintve. Így volt ez már a Horthy korszakban is, de különösen a második világháborút követő évtizedekben. Pozitív irányú érdemi változást ezen a rendszerváltás sem hozott, sőt úgy tűnik, hogy helyzetük a második Orbán kormány idején tovább romlik, legalábbis a kormány koalíció eddig kiszivárogtatott tervei szerint.

Anyagi helyzetük jelentős romlása 1946 augusztusában kezdődött, amikor is a forint bevezetésekor a bérből és fizetésből élők javadalmazását az 1938-as reálértékhez viszonyítva állapították meg. Ekkor az átlag fizetéseket az 1938-as reálértékének 50 %-ában határozták meg. A különböző társadalmi rétegek között azonban nagy különbségek jöttek létre. Az 1938-as fizetések vásárló értékének a fizikai munkások 60-70, a műszaki értelmiségiek 50, a közigazgatási alkalmazottak 31, a pedagógusok 20 %-át kapták meg. Ezen érdemi változás azóta sem következett be. A 2003-as 50 %-os fizetésemelés nem hagyható ugyan figyelmen kívül, de mivel a pedagógusok fizetése a bérből és fizetésből élők átlaga alatt volt, ezért a többi társadalmi réteg mögötti elmaradásuk tovább nőtt. Anyagi helyzetüket tovább rontotta, hogy 2006-2007 óta a pedagógus bértábla semmit sem változott.  Az ígért béremelések elmaradtak. Közben a forint folyamatosan inflálódott. Ezért reálisnak tűnik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete februári megállapítása, miszerint „…az elmúlt évek legnagyobb vesztese a közoktatás, mind a pedagógus fizetéseket, mind az iskolák anyagi támogatását tekintve”.

Bővebben...

2011. június 7.

Orbán Viktor életrajzírói szerint már úttörő és KISZ-es korában is két csoportra osztotta az embereket: a vezetésével harcolókra és a legyőzendő ellentáborra. Különösen igaz ez rá politikus korában.

A miniszterelnök életének központi problémája a harc, a támadás. Ennek segítségével szeretné növelni saját, illetve pártja népszerűségét. Harcot hirdet és folytat minden és mindenki ellen, aki másként gondolkodik, aki kritizálja elképzeléseit, tevékenységét és veszélyezteti politikai hatalmát. Nemcsak a magyarok, a magyar szervezetek ellen harcol, hanem a külföldiek ellen is. Gondoljunk csak arra, hogy kormánya megalakítása után szinte az első napoktól kezdődően harcot hirdetett az Európai Unió  és az IMF ellen. Az EU elleni harca a múlt év vége felé fokozódott, amikor annak egyes vezetői és parlamenti képviselői az új médiatörvény elfogadása miatt a sajtószabadság megsértésével vádolták. Nem válogatós a harci terepek megjelölésében. Év elején például az EU parlamentben hirdetett harcot a két nemzetközi szervezet ellen. Májusban ugyanezt tette a magyar parlamentben.

Bővebben...

2011. május 30.

A liberális eszmék képviselői számára az egyházakhoz, a valláshoz való viszony nem vízválasztó, mindenki maga dönti el, hogy vallásos-e, részt vesz-e az egyházi szertartásokon, vagy ateista-e. A kommunista pártok mellett a liberálisoknál a legnagyobb az ateisták aránya. Ez azonban a politikai és egyéb munkáikat nem befolyásolja: jól megférnek egymás mellett a lelkipásztor és az ateista párttag.

A Fidesz alapító tagjai, de már a szülők jelentős része sem tartozott a gyakorló vallásosok közé, ha voltak is közöttük istenhívők. Az ateisták közé tartozott Orbán Viktor is, annak ellenére, hogy református családba született és reformátusnak keresztelték. Erről 2005-ben így nyilatkozott: „Vallástalan környezetben nőttem fel, így is jártam iskolába, még az egyetemi éveim elején is így volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem későbbi feleségemmel, aki viszont gyakorló katolikus családból származik. Onnantól kezdve mindenféle változások álltak be életünkben. Én személy szerint elég hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő keresztény ember vagyok…”  Ez oly annyira igaz, hogy 1993-1994-ig kérlelhetetlen antiklerikális volt. Erről tanúskodik egy 1991-es országgyűlési hozzászólása is, miszerint tiltakozott az ellen, hogy az egyházak beavatkozzanak a politikai életbe. Helytelenítette az egyházak költségvetési támogatását. Az MDF-ről szólva megjegyezte, hogy „az egyházakban szövetségest kereső párt olyan elkorhadt régi világot képvisel, amely soha többé nem fog Magyarországra visszatérni, az a gondolatvilág pedig, amellyel kérlelhetetlenül boldogítani akarják a nemzetet, idegen a 20. századvégi modern társadalomtól.” Orbán Viktor gyermek és ifjú kori ateizmusa természetesnek tekinthető. Édesapja 1966-tól párttag, sőt pártvezetőségi tag is, s mint ismeretes  az MSZMP-ben a vallás nem volt magánügy. Ezek természetes következménye az, hogy a kommunista ifjúsági mozgalom határozta meg világnézetét, az egyházhoz, a valláshoz való viszonyát, ateistává nevelődését.

Bővebben...

 

Orbán Viktor május 1-én bejelentette egy újabb tíz pontos kérdőív útra bocsátását, hogy a kormány tájékozódhasson az állampolgárok szociálpolitikai kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról. Az előző kérdőívtől eltérően azonban most már a 16-17 éveseknek is kézbesítik a „Szociális Konzultáció” címen közrebocsátott anyagot. Ezt azzal indokolták, hogy ez a korosztály is érdeklődik a szóban forgó problémákról. Ennek azonban az elsődleges oka nem ez, hanem az, hogy őket is be akarják vonni a politikába azzal a céllal, hogy növeljék a Fidesz szavazóbázisát.

A kérdőívhez csatoltak egy kísérőlevelet „Tisztelt Magyar Polgár!” megszólítással, Orbán Viktor aláírásával. A szövegből nem derül  ki pontosan, hogy kiktől várnak választ: hazánk minden állampolgárától, vagy csak a magyar nemzetiségű állampolgároktól. A levélben a magyarokra négy helyen is történik utalás, de az itt élő nemzetiségiekre egyszer sem. Ebből  arra következtethetünk, hogy az utóbbiakról mintha teljesen megfeledkeztek volna, vagy tagadják létüket?  Pedig a 2001-es népszámlálás idején több mint 330 000-en vallották magukat nemzetiségi és etnikai kisebbséghez tartozónak. Ennél valójában jóval többen vannak. Gondoljunk csak arra, hogy az öt-hétszázezernyi romából csak 190 ezren ismerték el etnikai hovatartozásukat. A miniszterelnök a történelmileg már rég idejét múlt magyarkodással akarja növelni híveinek számát?

Bővebben...