Orbán Viktor, mint jogász hallgató Bibó kollégista volt. Politikai pályafutását Bibó István egyik alapgondolatával – demokrata az, aki nem fél - kezdte. Ennek látványos bizonyítékai, hogy még a Kádár érában létrehozott Fidesz egyik alapítója volt. Nagy Imre újratemetésénél követelte a szovjet csapatok kivonását. Ez akkor is bátor cselekedet volt, ha erről Grósz és Gorbacsov már márciusban megállapodott, de ezt csak a temetés után hozták nyilvánosságra. Hatalomra kerülve azonban, különösen 2010-től, a bátor fiatalból gyáva politikussá vált. Fél, hogy elveszti politikai hatalmát. Fél, hogy antidemokratikus lépései, sikertelen unortodox gazdaságpolitikája, a korrupció jelentőssé válása, a családtagok, a barátok, a vazallusok jogtalan anyagi előnyökhöz való juttatása miatt előbb-utóbb felelnie kell.

Néhány példa a miniszterelnök gyávaságának illusztrálására. 2006-ban még vállalta nagy nyilvánosság előtt vetélytársával, Gyurcsány Ferenccel a televízióban a nyílt vitát, de mivel ellenfele jobban szerepelt, azóta nem mer senkivel nyílt színen vitatkozni, hanem csak kinyilatkoztat. Lásd a péntek reggeli beszédeit a Kossuth Rádióban.

Bár az alaptörvény is biztosítja a sajtószabadságot, de mára a médiák döntő többsége az állam kezében van és a szókimondó újságírókat elbocsájtották. Lásd például a Klub Rádió működésének korlátozását, a Népszabadság betiltását, a Class FM lejárt működési engedélye meghosszabbításának megtagadását. Ennek oka az, hogy Orbán Viktor és vazallusai félnek a független sajtóorgánumoktól, félnek attól, hogy nyilvánosságra hozzák népellenes lépéseiket, korrupciós ügyeiket.

Orbán Viktor fél a demokratikus elveket valló és gyakorló Európai Uniótól, ahol természetes dolog, hogy egyszer az egyik, máskor a másik párt, vagy pártkoalíció nyeri meg a parlamenti választásokat és alakíthat kormányt. Ő holtáig szeretné kezében tartani a hatalmat. Itthon gyakorta ostorozza az EU-t, de csak módjával, mert beruházásaink jelentős része uniós pénzzel történik. A nyugatikkal való gazdasági kapcsolataink mögött jelentősen elmaradnak az illiberális keletieké és a délieké mögött

Orbán fél a demokratikus elkötelezettségű beosztottaktól, szakértőktől, ezért minden állami intézményben teljes kádertakarítást végzett, végeztetett, kivéve a behódolókat, illetve régi híveit. Ez motiválja kultur- és oktatáspolitikáját is, ahol nem a gondolkodó, önálló, esetleg a hatalmat is bíráló citoyen képzése és nevelése a cél, hanem alattvalói tudattal és magatartással bíró szakbarbároké.

Orbán érdekeinek megfelelően egyre több állami beruházás költségeit titkosítják, mert félnek annak napvilágra kerülésétől, mert kiderülne, rosszul gazdálkodnak, illetve a dolgozók adójából mennyi vándorol az orbánisták zsebébe.

2010-ig a 3 közjogi méltóság – a köztársasági, a miniszter- az országgyűlés elnökei – védelméért a Készenléti Rendőrség volt a felelős. Orbán Viktor 2010-ben létrehozatta a TEK-et, melynek egyik jelentős feladata a 3 elnök védelme. Mivel Áder János nem bízott a TEK-ben, ezért saját védelmét a Készenléti Rendőrségre bízta. Kövér László védelmét átadták a létszánban jelentősen megnövelt Országgyűlési Őrségnek. E változtatások arról tanúskodnak, hogy nemcsak általában félnek, hanem még egymástól is. Matolcsy, az MNB elnöke személyes félelmei miatt saját testőrséget hozott létre.