1947-1948-ra a szovjet érdekeknek megfelelően Magyarországon is létrejött egy szovjet típusú társadalmi-politikai rendszer. Sztálin halála és főleg az SZKP XX. kongresszusa (1956) után elkezdődött hazánkban is az előző években elkövetett hibák és bűnök feltárása. Ebben szerepe volt a Petőfi körnek, a médiának, Nagy Imrének és a körülötte felsorakozó pártellenzéknek, a Szabad Európa Rádiónak stb. A vitákon és a megjelent írásokban a hibák és a bűnök ismertetése mellett megfogalmazódtak egyes megoldási javaslatok is, de átfogó program nem készült. Csupán két programszerű dokumentum vált ismertté: a műegyetemisták 16 és az írók 12 pontja. Ezekben a szovjet csapatok kivonását, a magyar-szovjet kapcsolatok kölcsönösségi alapokra helyezését és a nemzeti sajátosságainknak és érdekeinknek megfelelő szocializmust követeltek.

A forradalom szűk két hete alatt ezek a célkitűzések alapvetően megszabták a résztvevők tevékenységét. Ezek a követelések egyike sem utalt a szocialista rendszer megszüntetésére, a kapitalizmus visszaállítására. A politikai vezetők döntő többsége, az emberek nagyobb része szocializmust akart, javított kiadásban. Az emberek többségében fel sem merült a kapitalizmus visszaállításának a gondolata. Csak a szocializmus vadhajtásainak kiirtása. Ismertebb vezetők közül kivételt csak B. Szabó István kisgazdapárti politikus és Mindszenti József hercegprímás jelentett. Az előbbi a nyugati típusú polgári demokráciában, Mindszenti József a Horthy Miklós irányította ellenforradalmi rendszerből kibontakozó alkotmányos monarchiában gondolkodott.

Mellettük sok azok száma, akik valamilyen módon a szocializmus áldozatai voltak. Sok százezer ember ellen alaptalanul indítottak büntető eljárást, köztük bélistáztak köztisztviselőket, kirúgtak katonatiszteket és csendőröket, megfosztottak földjeiktől, házuktól, üzemeiktől, boltjuktól stb. a kis és nagyobb tulajdonosokat. Az alaptalanul megsértettek között voltak nincstelenek, demokratikusan gondolkodó kisemberek, a szélsőséges jobboldaliak. Ők a szocializmus ellen voltak, de döntő többségük a forradalmi eseményekben nem vett részt.

Jó ideig vita tárgya volt, hogy minek tekintsük az 56-os eseményeket. Az első napokban Nagy Imre és Kádár János fasiszta és reakciós ellenforradalomnak nevezte, majd október 28-án nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánította. December elején azonban szovjet nyomásra az MSZMP ellenforradalomnak kiáltotta ki. Ez volt a hivatalos állásfoglalás 1989 január végéig, amikor is a Berend T. Iván vezette történész bizottság javaslatára népfelkelésnek nyilvánították. Népfelkelés sok féle lehet, de mivel célja a szocializmus megújítása volt, ezért szocialista forradalomnak tekinthető. Az persze más kérdés, hogy győzelem után megmaradt volna-e a szocializmus, vagy a polgári fejlődés útjára lépünk.

Juhász T. János