2016. február 17.

Sokan elmondták már véleményüket a február 13-i pedagógus tüntetésről. Így többek között Klinghammer István volt tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE volt dékánja, rektora, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) volt elnöke, a felsőoktatásért felelős egykori államtitkár is. A felsorolt funkciói és szép számú publikációi arról tanúskodnak, hogy nyugdíjazásáig az egyetemi oktatók és kutatók krémjéhez tartozott. A mostani megszólalásai azonban arra engednek következtetni, hogy elfeledkezett a „Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna” közmondásról.

Vegyük sorra a legvitathatóbb megjegyzéseit: „…a tüntetések a világon semmit sem oldanak meg.” Ha ez igaz lenne, mit mondhatnánk az 1848. március 15-i tüntetésről. Igaz, hogy a szabadságharc elbukott, de megszűnt a jobbágyság és a márciusi tüntetés kiindulópontja lett az 1867-1914 közötti jelentős gazdasági, politikai és kulturális fejlődésnek. Ha az 1956. október 23-i tüntetés nem is érte el teljesen céljait, de a Rákosi éránál jóval élhetőbb rendszert hozott létre és előkészítője volt a rendszerváltásnak.

A Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontja miatt kinyílt Klinghammer István zsebében a bicska, mert „…abból hiányzik az étosz, hogy a tanári szakma hívatás.” Majd így folytatta: „…olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek és ezeket adják át a diákoknak.” Leegyszerűsítve a volt államtitkár szavait, a pedagógusok, legalább is a tüntetésen résztvevők, illetve a 25 ponttal egyetértők nem okosak, nem erkölcsösek, sőt, ahogy a továbbiakban megjegyzi, nem tisztességesek. Ország-világ előtt ilyen sértést még nem vágtak a pedagógusok fejéhez. Ha ez igaz lenne és nemcsak rossz indulatú Fideszt támogató megjegyzés volna, felvethető lenne az a kérdés, hogy ebben neki, mint egy tanárképző egyetem volt vezetőjének mi a személyes felelőssége?

Végül még egy megjegyzése: „Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál.” E mondatból az olvasható ki, mintha meg szeretné határozni, hogy kinek milyen frizurája, bajusza, szakálla legyen, milyen gyakorisággal borotválkozzék, hogyan öltözködjék. Ezt még a Rákosi érában sem merték megtenni, legföljebb a tanulókkal, akiknek kötelező volt a „ködvágó sapka”. De az is igaz, hogy ezt még a rendszerhű tanulók egy része is elszabotálta. Komolyan gondolja-e a volt rektor, hogy a tanárok grasszálnak, vagyis pöffeszkednek, fölényesen járnak-kelnek, garázdálkodnak, erőszakoskodnak? Ha ez igaz lenne, akkor újból feltehető lenne a kérdés: ebben neki, mint a tanárképző egyetem egykori dékánjának, rektorának mi a felelőssége?

Miért akarja lejáratni, miért rúg bele egykori tanítványaiba? Hogy ezzel segítse a mai kormány esztelen oktatáspolitikáját?

Még egy kérdés: az interneten jelzett e-mail címében benne van Ceasar neve. Miért éppen egy diktátor nevét választotta?

Juhász T. János