Újpest logó
Ma 2018. december 13. csütörtök, Luca, Otília, Lúcia napja van. Holnap Szilárda napja lesz.

2015. április 21-én.

A 2010-es országgyűlési választások idején szavazatszámláló bizottsági tag voltam. A fideszes pártképviselőnek gratuláltam győzelmükhöz. Útravalóul azt tanácsoltam nekik, hogy valósítsák meg azokat a fontosabb reformokat, amelyek biztosítják hazánk gazdasági, kulturális fejlődését és politikai rendszerünk további demokratizálódását. S óva intettem, nehogy visszatérjenek a rendszerváltás előtti politikai rendszerhez és gyakorlathoz. Megjegyzésemmel vérig sértettem. Utólag bebizonyosodott, hogy félelmem nem volt alaptalan.

A Fidesz Alapszabálya szerint Orbán Viktor, mint pártelnök részt vesz pártja legtöbb döntéshozó szervének napi munkájában, mint azok elnöke, levezető elnöke, illetve tagja. Így az Országos Elnökség mellett az Országos Választmány, a Szövetségi Tanács, a Választási Egyeztető Bizottság, az Önkormányzati Képviselők Fóruma, az Önkormányzati Tanács elnöke is. Más szerveknél akaratát pártkatonái útján biztosítja, például a Tagozatokban, az Etikai, Mandátumvizsgáló, Számvizsgáló Bizottságokban. A pártelnök domináns szerepet játszik a párt hosszú és rövid távú célkitűzéseinek kidolgozásában és eldöntésében, az Alapszabály módosításában, a párt költségvetésének összeállításában, az önkormányzati, az országgyűlési és az európai uniós képviselőjelöltek személy szerinti kiválasztásában. Ezek a módszerek alapvetően hasonlítanak a szocialista, benne a sztálini, illetve Rákosi féle gyakorlathoz. A párt s az állami szervek akkor is és most is összefonódtak és összefonódnak személyi összetételüket, a feladatok eldöntését és megvalósítását tekintve is.

Hasonlóság van a szocialista és a fideszes módszerek között a tekintetben is, hogy egy sor törvényt úgy születik, hogy a szocializmusban a képviselők utólag értesülnek róla, jelenleg a parlament ülésén kapnak róla tájékoztatót, de előzetes a képviselői vitára nincs lehetőség. Ezt a rendszerváltás előtt az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteivel, jelenleg pedig a képviselői indítványok parlamenti benyújtásával oldják meg, amit ülés előtt nem tűznek képviselői, szakértői, vagy érdekképviseleti vitára.

2010-ben Orbánék az államhatalmi szerveket átalakították, hogy biztosítsák hatalmuk koncentrációját, valamint a szakemberek pártkatonákkal történő kicserélését. Mintha az 1945 utáni B listázás ismétlődött volna meg azzal a különbséggel, hogy akkor az elbocsátottak között sok antidemokratikus elem is volt, most azonban a liberális, a demokratikus szakemberek egy részétől meg váltak. Minisztériumokat összevontak, az alsó szintű szervek döntési jogait korlátozták, egyben új járási, megyei és országos döntéshozó és irányító szerveket hoztak létre. Az önkormányzatok jogköreit korlátozva szerepüket az irányító szervek végrehajtóivá degradálták.

Orbán Viktor 2009-ben Kötcsén fogalmazta meg a „centrális erőtér”, az „egypártrendszer”, azaz a kormányzópárt mindent eldöntő szerepe biztosításának gondolatát. Hogy az ötlet megfogalmazásakor Orbán Viktor miből indult ki, az 1945-1947 utáni sztálinista, majd kádárista, vagy az 1945 előtti horthysta politikai gyakorlatból, másodlagos kérdés. A „centrális erőtér” megteremtési kísérlete már az első Orbán kormány idején megkezdődött, amikor először a Kisgazdapártot, majd az MDF-et, végül az SZDSZ-t bomlasztották fel. Hasonló sorsot szántak az MSZP-nek is, de azt nem sikerült az előbbi három párt sorsára juttatni.

Az 1946-1949 közötti államosításokat Orbánék példa értékűnek tekintik. A különbség csak az, hogy akkor az államosítás általános érvényű volt és véglegesnek tekintették, most azonban részleges, amennyiben elsősorban a külföldiek tulajdonát érinti és csak átmeneti. Ezután következik a privatizáció, és az állami tulajdon a párthívek kezébe kerül. Így teremtik meg a hatalmukat biztosító új uralkodó osztályt.

Az 1949-1950-es koncepciós perek megjelentek az Orbán kormány idején is. Lásd Molnár Gyula, Hunvald György, Hiszékeny Dezső stb. elleni pereket. A különbség közöttük csak az, hogy 1949-1950-ben a vezető párt legodaadóbb vezetői kerültek börtönbe, vagy akasztófára és csak utólag derült ki az ártatlanságuk. Ma pedig az ellenzéki pártok nevesebb képviselői ellen indítanak rágalomhadjáratot és ártatlanságuk legtöbbször ítélethirdetés előtt kiderül és a halálbüntetés megszüntetése miatt senkit nem végeztettek ki.

A közoktatás államosítására mindkét korszakban sor került. A különbség közöttük az, hogy 1945-1948 közötti államosítás és az általános iskolai oktatás bevezetésével a korábbiakhoz viszonyítva az oktatás színvonala nőtt, ma pedig összességében csökken. A hasonlóak abban, hogy mindkét időszakban különös hangsúlyt kapott a nevelő munkában az alattvalói tudat elfogadtatása. A tanszabadság és az autonómia érzékelhetően csökkent. Az önkormányzat és az iskolák munkáltatói és gazdálkodási jogait megvonták és központosították, a Klik kezébe adták.

Az egyetemek autonómiája a rendszerváltás előtti szintre csökkent. Így például a rektor személyéről a szakminiszter, a gazdasági vezetőkről a gazdasági miniszter dönt. Csökkentek az egyetemek pénzügyi forrásai. Az egyetemekről elbocsátották, vagy nyugdíjazták a liberális, a demokratikus, a rendszerkritizáló oktatók egy részét.

A két korszak állami médiapolitikája között sincs érdemi különbség. Orbánék még ellenzékben létrehozták saját médiabirodalmukat, majd kormányra kerülve államosították a közmédiákat, korlátozták az ellenzéki médiák szabadságát. Ezt biztosították a médiatörvény átfogalmazásával, a Média Tanács és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság pártkatonákkal történő feltöltésével és az ellenzéki médiák ellehetetlenítésével. Legyen elég a Klub Rádió 2 éves kálváriájára gondolni, amire megkapták a működési engedélyt.

Rákosiék és Orbánék egyaránt harc útján akarnak megoldani mindent. Akkor az osztályellenség, a pártba befurakodó ellenség és az „imperialista” országok ellen vívtak csatáikat, ma Orbánék a hazai demokratikus ellenzéki pártok, a párton belüli szakadárok, illetve az uniós országok és USA ellen hirdetnek harcot. Szövetségi politikájuk alapgondolata azonos a Sztálinéval és Rákosiéval, miszerint „aki nincs velünk az ellenünk”. De szemben áll Kádáréval, akinek jelszava: „aki nincs ellenünk, velünk van.” Ez propagandisztikus célzatú is volt, de az embereket együttműködésre és nem egymás elleni harcra ösztönözte.

Hazánk közel fél évezreden át függő viszonyban volt hol a törököktől, hol a Habsburgoktól, hol Hitlertől, hol az oroszoktól. Ebben érdemi változás csak a rendszerváltással, illetve az Európai Unióba való belépésünkkel következett be. 1945-ben az oroszokkal kerültünk függő viszonyba, amit nem önként vállaltunk, hanem ránk kényszerítették. Ma is kialakulóban van az oroszoktól való függőség. Ez azonban Orbánék önkéntes ajánlkozásának a következménye. Ennek az oka az, hogy Orbán nem a nyugati polgári demokráciákat tekinti példaképnek, hanem az „illiberális”, más szóval antidemokratikus politikai rendszereket. Lásd Oroszország, Törökország, Kazahsztán és Azerbajdzsán politikai gyakorlatát.

Summa summárum Orbán Viktor nem a szocialista politikai rendszert akarta és akarja megszüntetni, hanem csak azt kívánja elérni, hogy a hatalmi pozíciók az ő és hű alattvalóinak kezébe kerüljenek és maradjanak.

Juhász T. János