2017 december 5.

Kedves Miniszterelnök Úr!

Azért írom ezt a levelet, mert foglalkoztat annak az  országnak a múltja, jelene és jövője, ahol születtem és felnevelkedtem.  Amerikai állampolgárként is mélyen aggasztanak a folyamatosan romló magyarországi körülmények és az Ön nemtörődöm külpolitikája, amit a NATO, az Európai Unió és az egész magyar nemzet alapvető érdekei ellenében folytat.

Diákévei alatt Ön  bírálta és tevékenyen ellenezte a kommunista párt diktatúráját, jelentős szerepet játszott a Fidesz megalapításában. Az az emlékezetes beszéde, amit Nagy Imre és az 1956-os forradalom mártírjainak újratemetésen mondott el, amelyben követelte a szovjet hadsereg Magyarországról való azonnali kivonását, azt követően pedig szabad választások megtartását, hozzájárult a rezsim 1990-es összeomlásához.

1993-ban kiengedte a nem létező magyar etnikai felsőbbrendűség palackjából az önpusztító nacionalizmus szellemét. Megnyerte az 1998-as országos választásokat. Ön „a győztes mindent visz” politikájának útjára lépett, ami szégyenletes korrupcióhoz és a kormányzás felháborító melléfogásaihoz vezetett.

A 2002-2010 közötti ellenzékben töltött 8 év alatt Ön utcai zavargásokat és a törvényesen megválasztott kormány elleni más erőszakos megmozdulásokat szervezett. Teljes körű ellenállást hirdetett, és nem volt hajlandó látogatni a parlamenti üléseket. Ezzel Ön elhárította magáról a demokratikus ellenzék vezetőjének szerepkörével járó felelősséget, pártját és önmagát a magyar politika nagy mértékben romboló jellegű erejévé tette.

A Fidesz 2010-ben abszolút parlamenti többséggel visszakerült a hatalomba. Az egypárti állam vezetőjeként ugyanazt a romboló utat folytatta, amelyen ellenzékben járt. Politikai, gazdasági, társadalmi , kulturális és erkölcsi vétkeinek sora köteteket töltene meg. A leginkább destruktív politikai, gazdasági és erkölcsi bűneit ki kell mondani. Ön feltalálta az „illiberális demokrácia” fogalmát, ami csak azt mutatja, hogy Ön nem érti, miről szól a demokrácia. Szertefoszlatta az elmúlt negyed század politikai reformjait és a kirekesztő nacionalizmus ideológiáját tűzte zászlajára.

A gazdaság, amit létrehozott az az „államkapitalizmus” korrupt formája. Mind az üzleti magánszférát, mind a termékek elosztását Ön és segítői ellenőrzik. Azzal, ahogy előnyben részesíti kedvenceit ugyanazt a gazdasági modellt hozta vissza, amit alkalmazott a fasiszta Mussolini, a nemzeti szocialista Hitler és a kommunista Sztálin. A közmunkára való erős hagyatkozással olyan kvalifikálatlan munkára fogott néposztályt alakított ki, amely teljességgel az Ön kormányától függ. Ez az alsó néposztály nem tekinthető szabadnak. Ön és haverjainak kielégíthetetlen korrupciós étvágya lerombolta az egészségügyet és az eddig kiváló oktatási rendszert.

A külpolitikában Ön az Európai Unió politikai prostituáltjává vált. Miközben az Európai Unió pénzügyi hozzájárulásai biztosítják a gazdasági felszínen tartásához szükséges létfontosságú forrásokat, Ön napi rendszerességgel támadja Brüsszel „birodalmi uralkodását”. A szomszédos országok magyar kisebbségeit politikai sakkfiguraként használja. Látványosan nyitott Vlagyimir Putyin orosz elnök felé annak érdekében, hogy igazolja saját diktatórikus rezsimjét.

Ön eltávolodott Magyarország és Európa politikai és társadalmi ideáljaitól. Ehelyett az „illiberális demokráciáját”, valamint romlott gazdasági eszméit hirdeti. Beteg egója despotikus jellegű és morálisan kiüresedett államért kiált. Ön cserbenhagyta saját népét. Népének abban kell reménykednie, hogy Ön gyorsan távozni fog hivatalából.

Az Orbán Viktorhoz címzett fenti nyílt levél szerzője Radványi K. Miklós a magyar származású amerikai külpolitikai szakértő, az 1995-ben létrehozott amerikai alapítvány külpolitikai kérdésekkel foglalkozó bizottság alelnöke. A legutóbbi elnökválasztáskor Trampot támogatta. Nézetei a Republikánus Párténál jobboldalibbak. Megállapításainak nagy részével a magyar politikai elemzők is egyetértenek. A levél, mely az eredeti rövidített változata, megjelent a Népszava 2017. december 4-i számában.

Juhász T. János