2017. november 28.

Simicskó István a már megkezdett választási kampány keretében látogatást tett a Miskolci Egyetemen. Előadásában arra biztatta a jelenlevőket, hogy „…vállaljanak részt a haza védelmében, mert ez az egyetlen, igazi, nagy közös nemzeti ügy…” Egyetértve a haza védelmének fontosságával két megjegyzést szeretnék tenni. Különbség van abban, hogy ha egyedül állunk a vártán ellenséges országokkal körülvéve és más dolog, amikor a NATO tagjaként jól kiképzett és felszerelt hadseregekkel együttesen biztosítjuk országunk határait. A másik megjegyzésem az, hogy a társadalmi fejlődésünk és népünk felemelkedése szempontjából a haza védelméhez hasonlóan közös nemzeti ügyünk a demokrácia védelme és továbbfejlesztése, a XIX. századi technikát alkalmazni, a társadalom ügyeivel érdemben foglalkozni tudó és akaró emberek képzése és nevelése, egyenlő esélyek az egészségvédelemben, a milliókat érintő népnyomor felszámolása stb.

Juhász T. János