Újpest logó
Ma 2018. április 26. csütörtök, Ervin napja van. Holnap Zita, Mariann napja lesz.

Otthonunk 100 éve város, ám ahhoz, hogy a jövőben is vonzó lakóhely legyen, magán hordozza egy sikeres város jegyeit, meg kell felelnie az új, változó követelményeknek is. Ennek eléréséhez elengedhetetlen olyan gazdasági körülmények megteremtése, melyek a befektetők számára vonzó lehetőséget kínálnak úgy, hogy a beavatkozások eredményeként az épített és a természeti környezet szerves egységet alkosson.

Bővebben...

Az Újpesti Önkormányzat 2007. szeptember 12-én összehívott, rendkívüli testületi ülésén Szalkai István bejelentette lemondását addigi, alpolgármesteri posztjáról. A szocialista frakció dr. Trippon Norbert frakcióvezetőt, a Gazdasági Bizottság elnökét jelölte a megüresedett pozícióra.  Az MSZP-frakció jelölést deklaráló nyilatkozatát követően a testület 24 jelenlévő tagja 22 igen és 2 nem szavazat mellett elfogadta Szalkai István lemondását és dr. Trippon Norbert alpolgármesteri kinevezését.

Az új alpolgármester eskütételét követően szavazás döntött az addigi, Gazdasági Bizottság élén betöltött elnöki pozícióról is, amire dr. Kovács László kapott bizalmat a testülettől. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagjának Marsall Gézát, valamint új tagként Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságba választották Vasvári Lászlót.