2017. május 4.

Orbán Viktor és családjának vagyonáról egymástól nagyon eltérő adatokat ismerünk.Ennek oka az, hogy kitől származnak azok. A hivatalosak mindig jóval kisebbek, mint a szakemberek, a szak-újságírók által közhírré tettek. Így például 2017. januári vagyonnyilatkozatuk szerint a miniszterelnök és felesége bankszámláján összesen 742 ezer forint volt és néhány ingatlan. Pedig két évvel korábbi értesülések szerint már a családnak egyesek szerint6,9, mások szerint 205 milliárd forint volt a vagyona. A különbség oka az, hogy ki mikor mennyi vagyonról tudja kimutatni, hogy bár nem a család nevén szerepelnek,végeredményben mégis az Orbánék tulajdonát képezik.

Juhász Péter kutakodásainak eredményeként 303 milliárdnyi Orbán vagyonról tudósítja a nagyérdemű közönséget. „Tavaly óta százmilliárd forinttal nőtt, így most már 303 milliárd Orbán Viktor vagyona – állította Juhász Péter a Hír Tv-ben. Az Együtt elnöke párttársaival számolta ki ezt az összeget, ami úgy jött ki, hogy összeadták a „különböző stromanokon keresztül” érkező összegeket. Juhász úgy véli, Mészáros Lőrinc Orbán Viktor házi perselye, a felcsúti polgármester vagyona megegyezik miniszterelnök vagyonával.”

Megjelent a Népszava, 2017. május 4-i számában.

Juhász T. János